Mindkét játékosnak van egy-egy lapja, amelyet ellenfele nem lát (ezek akár egyformák is lehetnek az eredeti játékkal ellentétben). A játékosok feladata az, hogy kitalálják mi a másik rejtett lapja. Ezt úgy tudják megtenni, hogy barkóba-szerűen eldöntendő kérdéseket tesznek fel (pl.: Nő-e az illető? Szemüveges-e?) majd ez alapján "lehajtja", azaz kizárhatja azokat a karaktereket, akik nem biztosan nem szerepelnek a másik játékos által húzott kártyán. Miután a játékos feltett egy kérdést és a megfelelő képekre kattintva kizárt bizonyos szereplőket, a "Kör vége" gombra kattintva átadja az eszközt a másik játékosnak, hogy ő is feltehessen egy kérdést.
Mivel a két játékos egy eszközön játszik, így a rejtett lapját mindekinek fejben kell tartania, amíg nincs nála az eszköz, tehát addig, amíg a kérdésre válaszol. Ez azt is jelenti, hogy az első játékos először csak megnézi a lapját, majd helyből befejezi a körét, hisz az ellenfele még nem ismeri a saját lapját.